Miért éri meg pénzügyi tanácsadóval dolgozni? 

Legyen szó bármilyen pénzügyi döntésről, a Grantis szakemberei sok éves tapasztalattal és professzionális tudással segítenek megtalálni a számunkra leginkább testhezálló megoldást. Életünk során számtalan alkalommal szembesülünk azzal a helyzettel, hogy egy olyan problémát kell megoldanunk, amihez nem áll elegendő tudásanyag a rendelkezésünkre, vagy épp nem vagyunk kellőképp tapasztaltak az adott témában. Legyen szó akár egy villanyszerelésről, vagy épp az autónk karbantartásáról, amennyiben a jártasságunkat meghaladó feladattal találkozunk, akkor azt hozzáértő specialistákra bízzuk, hiszen a siker csak így lehet garantált. Fura módon a pénzügyeink esetében gyakorta nem így járunk el, holott a legtöbbször jóval nagyobb a tét, mint a fent említett példák esetében. Legyen szó akár különféle megtakarítási formákról, biztosításról, vagy épp hitelről, a Grantis független tanácsadásán szinte biztosan olyan információkkal szélesedhet a látókörünk, amik alapjaiban változtathatják meg a végső döntésünket. Érdemes tehát fokozott tudatossággal hozzáállni ehhez a témához, mert egy-egy rossz választás akár hosszú évekre, sőt évtizedekre is alááshatja anyagi biztonságunkat.

Milyen esetekben lehet szükség pénzügyi tanácsadóra?

Vitathatatlan, miszerint léteznek egyszerűbb financiális kérdések, amik első ránézésre teljesen egyértelműnek tűnhetnek. Ilyen például egy életbiztosítás, ahol azt gondolhatnánk, kizárólag a fedezeti díjaknak, illetve a konstrukció költségeinek van jelentősége, így aztán könnyedén kiválaszthatjuk a számunkra szimpatikus csomagot. Valójában azonban nagyon ritka az, amikor alapos utánajárás nélkül sikerül tényleg amellett letenni a voksunkat, ami az igényeinknek tökéletesen megfelel. A Grantis konzultációja során épp ezért hatalmas hangsúlyt kap az aktuális élethelyzetünk áttekintése és a lehetőségeink párhuzamba állítása a kitűzött céljainkkal. Ez még egy egyszerűbb döntés esetében is roppant fontos, ám kiváltképp elengedhetetlen, amikor egy nagyobb horderejű témáról van szó, mint amilyen például egy komolyabb befektetés, vagy egy jelzáloghitel. Az igazság tehát az, hogy tulajdonképpen minden nagyobb volumenű, hosszú távú hatással bíró pénzügyi döntés előtt érdemes kikérni szakember tanácsát. Az így megszerzett információk ugyanis nem csak megóvhatnak ha hibásan gondolkodunk, de könnyen lehet, hogy segítségükkel a számunkra optimálisnak tűnő megoldásnál is találhatunk egy jóval kedvezőbbet.

A Grantis konzultációján minden esetben az ügyfél érdekeit tartják szem előtt

Egy kiváló pénzügyi tanácsadó cég arról ismerszik meg, hogy független szakértőként minden esetben a fogyasztó számára legideálisabb megoldást keresi, emellett mindezt díjmentesen teszi. Természetesen felmerül a kérdés, miszerint ez miképp lehetséges, hiszen ma már semmit nem kapunk ingyen, főképp nem egy ilyen volumenű, professzionális szolgáltatást. A helyzet ezúttal sincs másképp, hiszen a Grantis specialistái a jegybank által pontosan meghatározott jutalékért cserébe dolgoznak. Ám ezt nem az ügyfelek, hanem a különböző pénzügyi szolgáltatók fizetik és a szabályozottságnak köszönhetően a teljes függetlenség megkérdőjelezhetetlen. Ennek eredményeképp a pénzügyi konzultációk során fel sem merülhet az elfogultság, hiszen abból semmiféle előny nem származna. Így pedig az egyetlen cél minden esetben a legoptimálisabb konstrukció megtalálása, legyen szó bármilyen felmerülő igényről. Ráadásul a Grantis ennél sokkal többet nyújt. A legtöbb tanácsadó céggel szemben itt a szerződéskötés után is teljes értékű segítségre számíthatunk. Legyen szó bármilyen kérdésről, vagy kérésről, az ügyfélszolgálat korlátlanul áll a rendelkezésünkre. A Grantis emellett rendszeresen ellenőrzi helyzetünket és a szakemberei időről-időre megbizonyosodnak teljes megelégedésünkről.

Hogyan készüljünk fel egy pénzügyi tanácsadásra?

Az első és legfontosabb lépés belátni, hogy az anyagi helyzetünket jelentősen érintő döntések előtt kardinális kérdés kikérni egy független szakember véleményét. A konzultáció eredményessége innentől már csak a teljes őszinteségünkön múlik, hiszen a konzulens elsősorban a kapott információk alapján dolgozik. A céljaink tekintetében ez a legtöbbször nem is jelent problémát, ám ahhoz, hogy végül valóban olyan megoldást kapjunk, amivel hosszú távon is elégedettek leszünk, elengedhetetlen az anyagi helyzetünk és a különféle befolyásoló tényezők pontos ismertetése. Akár befektetésről, vagy épp hitelről van szó, kulcsfontosságú, hogy ne nyújtózzunk tovább, mint amíg a takarónk ér. A Grantis specialistái hosszú évek tapasztalatával segítenek meghatározni miképp érhetjük el az áhított eredményt, ám ehhez az kell, hogy minden körülménnyel tisztában legyenek. Persze előfordulhat, hogy az elképzeléseinkkel szemben végül egész más konstrukciót ajánlanak majd a figyelmünkbe. Ilyenkor tartsuk szem előtt, hogy a kapott tanácsok mindig a mi érdekeinket szolgálják és a végső döntés meghozatala előtt mindenképpen vegyük figyelembe a kapott információkat.

Legújabb

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most...

Piercing fejfájásra: tényleg működhet?

A modern élet és annak minden velejárója egészségügyi problémákat...
spot_img

Érdekes

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most...

Piercing fejfájásra: tényleg működhet?

A modern élet és annak minden velejárója egészségügyi problémákat...

Családi ház felújítása generálkivitelező segítségével – Ezekről érdemes tudnod!

Sokan úgy vannak vele, hogy a társasházak kényelmét nem...
Poli Polip
Poli Poliphttps://politics.hu
Poli Polip - 38 éves politika és közéleti mélytengeri ragadozó és közíró.
spot_imgspot_img

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a szolgáltatásaikat, termékeiket értékesíteni kívánókat illetően speciális jellemzőkkel bír. Míg alapesetben egyértelműen a növekvő pénzügyi mutatók...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme miatt fontosak, hanem egyértelműen a vonatkozó jogszabályban foglaltakkal összefüggésben is. Az online pénztárgépet használó vállalkozásoknak...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most büszkén mutatja be legújabb fejlesztéseit, amelyek új szintre emelik a nyomdai anyagok minőségében és innovációjában. “Az...