A napelem pályázat feltételei – Itt olvashat róluk bővebben

Egész biztos sokak szeme kikerekedett kis hazánkban akkor, amikor a közelmúltban a rezsicsökkentés változásáról először olvasott.  A kormány által meghatározott átlagfogyasztáson felül már többszörös árat kell fizetnie a háztartásoknak a gáz és az áram esetében is, ez pedig sajnálatos módon sok magyar családot érint majd a közeljövőben. A napenergia felhasználása már jó néhány éve tekinthető népszerű lehetőségnek nem csak a nagyobb vállalkozásoknál, de a lakosság körében is, hiszen jelentősen csökkenteni lehet a napelem rendszer telepítésével az áramfogyasztás költségét. A rezsicsökkentés átalakításának köszönhetően pedig még többen szeretnének majd élni a technológia felszereltetésével a saját ingatlanukra.

Annak ellenére, hogy egy hosszútávon egészen biztosan megtérülő befektetésként lehet tekinteni a napelem rendszer telepítésére, tisztába kell lenni azzal, hogy egy nagyobb anyagi beruházással kell számolni. Szerencsére még vannak elérhető napelem pályázatok és támogatások, melyek levehetnek egy kis anyagi terhet az emberről. A napelem pályázat és támogatás azonban két teljesen különböző feltételű lehetőséget kínál! Míg a napelem támogatás esetében állami támogatásra lehet számítani, ami biztosan jár az előre megszabott feltételek teljesülése esetén, addig a napelem pályázat összegét csak akkor kapja meg valaki, ha pályázik és el is nyeri a pályázatot. Éppen ezért egy hosszabb folyamatra kell számolni és több papírmunkára is a pályázatok benyújtásánál.

A napelem pályázatoknak több feltételük is van. Fontos, hogy a pályázatot benyújtó személy nagykorú legyen, és a háztartás éves jövedelmének az egy főre jutó összege ne lépje túl a 4.850.000 Ft-ot. Lényeges, hogy ismerjük meg alaposan a pályázat feltételeit a benyújtás előtt, legyünk tisztába azzal, mik a kizáró tényezők, és időbe kezdjük el a papírok intézését, hiszen akár 4 hónapot is igénybe vehet a procedúra. Abban az esetben, ha téged jobban érdekelnek a lakossági napelem pályázatnak az egyéb feltételei, mindenképpen keresd fel a fenti linken elérhető oldalt! Itt minden tételesen és érthetően le van írva azzal kapcsolatban, amit a pályázatról tudni kell, így a későbbiekben nem érhet váratlan meglepetés!

Az ST Solar napelem rendszer telepítő cég nem csak akkor lesz remek választás, ha a pályázati lehetőségek érdekelnek, de akkor is, ha egy megbízható és minőségi termékekkel dolgozó profi csapat kezébe adnád az ingatlanod napelem rendszerének a telepítését! Náluk akár már online is kérhetsz árajánlatot néhány adat megadásával, ám az ügyfélszolgálatukat felkeresve minden kérdésedre választ fogsz kapni. Tényleges árat akkor tudnak majd egész pontosan adni, ha elvégeznek egy előzetes felmérést az ingatlan tulajdonosának az igényeiről, és a környezeti tényezőkről. Ne halogasd sokáig a gondolkodást, hiszen akár le is nullázhatod otthonod áramszámláját!

Legújabb

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most...

Piercing fejfájásra: tényleg működhet?

A modern élet és annak minden velejárója egészségügyi problémákat...
spot_img

Érdekes

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most...

Piercing fejfájásra: tényleg működhet?

A modern élet és annak minden velejárója egészségügyi problémákat...

Családi ház felújítása generálkivitelező segítségével – Ezekről érdemes tudnod!

Sokan úgy vannak vele, hogy a társasházak kényelmét nem...
Poli Polip
Poli Poliphttps://politics.hu
Poli Polip - 38 éves politika és közéleti mélytengeri ragadozó és közíró.
spot_imgspot_img

Egészségügyi marketing ügynökség: „nem csak a páciensforgalom növekedése a cél”

Az egészségügyi marketing nem csupán a célközönséget, hanem a szolgáltatásaikat, termékeiket értékesíteni kívánókat illetően speciális jellemzőkkel bír. Míg alapesetben egyértelműen a növekvő pénzügyi mutatók...

Elektronikus fizetési eszközök, amelyek megkönnyítik a vállalkozásod mindennapjait

A készpénz nélküli fizetési módok nemcsak a vásárlók kényelme miatt fontosak, hanem egyértelműen a vonatkozó jogszabályban foglaltakkal összefüggésben is. Az online pénztárgépet használó vállalkozásoknak...

Új Szintre Lépett a Nyomdai Anyagok Minőségében: A Plotbase Bemutatja Legújabb Fejlesztéseit

A Plotbase, a nyomdai anyagok kivitelezésének elismert szereplője, most büszkén mutatja be legújabb fejlesztéseit, amelyek új szintre emelik a nyomdai anyagok minőségében és innovációjában. “Az...