Évről évre több ünnepet is tartunk, ezek közé sorolhatjuk a Gyermeknapot is. Utána jártunk honnan is ered a gyereknap és hoztunk pár tippet, hova érdemes elvinni a kicsiket ezen a napon.
Honnan ered a gyereknap?
Magyarországon már 1931 óta évről évre megtartjuk a gyermeknapot. 1931-ben Gyermekhét elnevezéssel robbant be a köztudatba. 1950 volt az az év, amikor már csak egyetlen nap volt a gyermekeké május utolsó vasárnapján. A gyermeknap célja, hogy felhívjuk mindenkinek a figyelmét a gyermekek helyzetére és jogaira. Az első Gyermeknapot 1920-ban Törökországban tartották meg, majd ezután vették át a kommunista országok is. Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben tett javaslatot arra, hogy minden ország csatlakozzon a Gyermeknaphoz. A világon mindenhol más és más napokon rendezik meg a Gyermeknapot, de az országok többsége tartja a május utolsó vasárnapját vagy a június 1-i dátumot.
Milyen programlehetőségek lesznek 2023-ban Gyermeknapon?
A Kiseger fesztivál május 28-tól egészen június 2-ig várja a kicsiket és a nagyokat változatos programokkal. 28-án a Körcsarnokban kerül megrendezésre a János Vitéz, napközben pedig utcai flashmob keretében helyi zenekarok szórakoztatják az érkező vendégeket a Dobó tér és a Nemzedékek tere környékén. 29-én az Érsekkert várja a kicsiket játékos tudományos csodavilággal. Ezen a napon nagyon sok talány vár a kicsikre és változatos játékok közül válogathatnak. Lehet majd építkezni, bontani. Élő meseösvény, játékbirodalom több mint 100 játékkal, színpadi programok és koncertek kerülnek megrendezésre. 30-án hétfőn a Gárdonyi Színházban hallgathatjuk meg a Halász Judit koncertet, amelyhez egy országjáró könnyűzenei játéktér és ismeretterjesztő sorozat is kapcsolódik. Kedden újra érkeznek az utcai flashmobosok, koncertek és a Bon bon Matiné előadása.
A Bikali Élménybirtok sem hagyja ki a gyermeknapot, így itt egyik ámulatból a másikba eshetnek a gyerekek május 29-én. Lesz Tárulj Szezám előadás varázslatos utazással, a Svindli Cirkusz, kincskeresés mobil applikációval, állatudvar, mézeskalács készítés, labirintus játék és még hosszan sorolhatnánk a rengeteg programot. Ide tényleg érdemes betérni gyermeknapon.
Vonyarcvashegyen május 29-én strandnyitóval és gyermeknapi rendezvényekkel várnak mindenkit. A Lido Strandon nagyon sok programmal kedveznek ezen a napon a kicsiknek. A részletes programra még várni kell egy kicsit, de biztosak vagyunk benne, hogy szórakoztató nap lesz kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Domonyvölgyben, a Lázár Lovasparkban idén Családi Terepfutó Napot rendeznek. Már megnyitották a nevezési lehetőséget így érdemes minél előbb lecsapni erre a különleges programlehetőségre. 500 méter ovis futam, 1000 méter alsós futam, 3000 méter felsős futam és csapatfutam is vár a gyermekekre. Ezen felül számtalan egyéni számban is nevezhetnek a versenyzők. A futáson kívül a kicsik különféle fakultatív programokon is részt vehetnek, mint például a strandröplabda, jóga, tájfutás, falusi udvar, parasztolimpia, virágkötészet, illetve különféle kézműves foglalkozások.
Idén gyermeknapon érdemes egy kicsit kimozdulni, hiszen országszerte számtalan izgalmas program vár a családokra. Egy wellness pihenés keretében is megünnepelhetjük a gyermeknapot, hiszen az is különleges nyárindító lehet a gyerekeknek. A wellness szállodákban is készülnek a nyárindító hétvégére, így biztosan lesz módunk lecsapni különféle kedvezményekre vagy utazási kuponokra. Járjunk nyitott szemmel, nézzük át alaposan a különféle lehetőségeket és okozzunk örömet gyermekeinknek 2022-ben is gyermeknapon. A legfontosabb, hogy ezt a napot a család együtt és boldogan töltse el, bárhol is legyenek az országban!